Az újkori olimpiai játékok sorában talán az 1936-ban, Berlinben megrendezett események voltak az elsők, melyen nem nélkülözték a rendező ország társadalmi-politikai identitásának kifejezését is. Mindezekkel együtt a Németországban lebonyolított seregszemle messze túlhaladta a korszak „műfajbeli” hagyományait. Úgy a résztvevők számát, mint az eredmények színvonalát tekintve is gigantikus volt.
Az ökölvívó versenyek résztvevője volt a 19 éves Nagy Ferenc (1916-1977), aki nehézsúlyban lépett a ringbe. A bámulatos tehetségű fiatalember Cegléden született, sportos család volt az övék, édesapja teremtette meg a városban a birkózós sport alapjait. Ferenc az ötödik - legfiatalabb - fiú gyerek volt a családban és mi sem volt természetesebb, minthogy a birkózók között ízlelte meg a virtust jelentő sport szeretetét. 1934-ben tagja volt a Ceglédi MOVE országos ifjúsági bajnok csapatának. Eközben ki-ki tekingetett a birkózó szőnyegről és az ökölvívás is hatalmába kerítette. Előfordult, hogy egyik alkalommal délelőtt Cegléden lépett birkózó versenyen szőnyegre, délután pedig már Budapesten az ökölvívó ringben igazolta kivételes tehetségét, a BVSC színeiben.
Nagy Ferenc fiatalon betört az élvonalba, 19 évesen felnőtt magyar bajnok, majd ennek nyomán tagja lett a magyar olimpiai csapatnak. Élete első világversenyén szép reményekkel lépett szorítóba, ahol két meggyőző mérkőzését megnyerve a aranyéremre is esélyessé lépett elő.
Ami ezután következett páratlan sztorivá vált bajnokunk életében. Mindez keserű pirula volt Nagy Ferenc életében. Az elődöntőben a német Runge ellen kellett volna bokszolnia … ezzel szemben a minden előzetes csapat- és verseny orvosi engedéllyel bíró magyar versenyzőt éppen a magyar szövetség elnöke, Kanovszky Artúr nem engedte kötelek közé. A megdöbbent jelenlévők csak hallgatták a zsűri bejelentését: „Sajnálattal közöljük, hogy a Nagy – Runge mérkőzés elmarad, mert Nagy sérülése miatt nem áll szorítóba”. Mindenki csak ámult – bámult, maga Nagy Ferenc, aki a bevonuláskor szerzett erről tudomást. A magyar sportdiplomata áruló módon önkényesen jelentette be, hogy ő nem engedi Nagyot bokszolni, mert sérült (?) és a német majd „agyonveri” a fiatal magyar versenyzőt. Amikor látja az edző és a versenyző megdöbbenését, vigasztalásul hozzáteszi? „Csak hadd fárassza ki magát az ellen fele és ő pihenten áll ki majd holnap a harmadik helyért folyó mérkőzésre.” (Sporthírlap, 1936).
Hogy fokozódjon az önkényes és a rendező ország hatalmi tébolyának sugallata, a magyar szövetség elnöke az előző napi akcióját megismételve, ezúttal sem engedte Nagy Ferencet kötelek közé. A sportoló határtalan elkeseredését fejezte ki: „Tessék…, ülhetek…, nem húzok többet kesztyűt a kezemre, nem érdemes.”. Azután „Miért nem engednek szorítóba, ha már kihoztak ? Azért, hogy itt vattába csomagoljanak? Alig vártam, hogy itt megküzdhessek a bronzéremért és tessék…” A „politikai bunda” ténye látszott igazolódni a III. Birodalom lábai előtt. Ferikét feláldozta a magyar sportdiplomácia a német barátság oltárán.
Nagy Ferenc később sikeresen állt helyt nagy versenyeken is és az olimpiát követően tagja volt az Amerikában túrázó Európa-válogatottnak. Ez utóbbi lehetőség tán gyógyír volt számára ?
A XI. Nyári Olimpiai Játékokon a következő ceglédi kötődésű sportolók vettek még részt:
Jós Miklós (1906-1990)
Az öttusa csapat első nemzedékének képviselője, mint katonatiszt. 1936-ban a berlini olimpián résztvevő magyar csapat tartaléka volt, majd 1948-ban a londoni olimpiára készülő válogatott szövetségi kapitánya. A „Modern pentatlon” című könyvével szerepelt az 1948. évi olimpia szellemi versenyén, ahol műve dicséretben részesült. Felesége révén 1952-ben költözött Ceglédre, majd 1959-ben ö szervezte meg a CVSE vívószakosztályát.
Szilágyi Jenő (1910-1992)
Lajosmizsén született, Ceglédbercelen lakott, amikor az 1920-as évek végén a Ceglédi Levente Sportegyesületben ismerkedett meg az atlétikával. Remek hosszútávfutó vált belőle, 19-szeres felnőtt magyar bajnok, a Berlini Olimpia résztvevője volt 1936-ban, 5000 méteres síkfutásban és 3000 méteres akadályfutásban állt rajthoz, nem jutott a döntőbe.
Visy István (1906-2000)
Huszár lovas alezredes, kiképző tiszt. A magyar királyi Árpád fejedelem 2. honvéd huszárezrednél szolgált Cegléden 1939 október és 1941 november 15. között. Az olimpián, 1936-ban a lovas military csapat tagja volt. A háromnapos, legnehezebb lovas számban „Legény” nevű lova a lábát törte és a feladta a versenyt. Még a helyszínen elaltatták. A csapat a biztosnak látszó aranyérmét vesztette el kiesésével és a felbecsülhetetlen értékű lovat is.
Dienes-Oehm Tivadar (1907-1944)
Az 1936-os olimpián a lovaspólóban IV. helyen végzett csapat tagja volt. Vitéz Dienes-Oehm Tivadar huszár őrnagyként 1940. május 1. és 1942. október 1. között szolgált Cegléden. Kiskunfélegyháza környéki harcokban hősi halált halt 1944-ben.
Jankovich (Jeszeniczei) Lőrinc (1907-1990)
A lovas military csapat tagja volt Berlinben. Az egyéni versenyek során a 9. helyen végzett, a csapat Visy István fent említett bukása miatt visszalépett. Jankovich százados Cegléden teljesített szolgálatot 1931 október 2. és 1933 április 30-a között a 2. honvéd huszárezrednél.
